Most megint nem étkezésről lesz szó, hanem a gyerekek elektronikus bűvöletének korlátozásáról. Ez egy csoda.

A számítógép, főleg ha játékra van használva, megőríti őket. Jó, tudom én, fontos ez is. Igen, ha megfelelő helyen van az életben. kellő mennyiségű rajzolás, olvasás, társasjáték, építés mellett. Megfelelő helyen és időben.

A hét végén a kompromisszum az volt, hogy játék és videonézés nincs (gondolok itt a szellemi fogyatékosnak tűnő, kamasz gyerekek által készített- és legjobban vonzó és mintát adó -, olykor káromkodó amatőr videókra), ha nagyon szeretnék akkor az interneten keresett és előzőleg szülők által jóváhagyott filmet nézhetnek.

Most itt tartunk: volt sok legózás, kicsi filmnézés (tegnap viszonylag maratoni mert én is beálltam - vagyis befeküdtem - gyengélkedni közéjük éls megnéztük a Most és mindörökkét) és meglehetősen sok rajzolás. Megmutatom.

Az öt és fél éves alkotása:

 

A hét éves alkotása:

Róla tudni kell, hogy nem a növényekben a legprofibb, viszont rajzolt emellett rengeteg rovart, hangyabolyt, tengeri csendéletet is.

A tíz és fél éves szintén gyengélkedet, így ő most kimaradt a sorból, helyette a kilenc és fél évesem kettőt rajzolt.

Ő nagyon keratív, ő a diszlexiás, de a rajzolójának semmi baja...

Már csak azt nem tudom, a beillesztés során miért marad le mindig a képek jobb oldala...

Szóval termékeny hétvége volt, viszonylagos nyugalommal.